Az élet fűszeres oldaláról

Fűszerész

Fűszeres variációk egy témára - Panna cotta

Anyák napjára - vagy csak úgy, magunknak

2016. április 29. - szaborsika

Ahogy közeledik a nyár, egyre inkább vágyunk a friss desszertekre. Mivel azonban még közel sincs olyan meleg, hogy fagyival hűtsük le magunkat, ezért átmenetként panna cottát készítettünk - egyből 4 variációban -, amiből még anyukánknak is jut vasárnapra. ;) 

Levendulás panna cotta - levendulaszósszal

mdsc_2499.jpg

Hozzávalói:

A tejszínt a levendulával együtt alacsony lángon, lassan felforrósítottuk, majd levettük a tűzről és picit hagytuk hűlni, hogy az ízek összeérjenek - addig pedig a zselatinlapokat is beáztattuk hideg vízbe.
Kb. 30 perc múlva leszűrtük a tejszínt, újramelegítettük, feloldottuk benne a cukrot, majd hozzáadtuk a kinyomkodott zselatinlapokat is.

Formákba kanalaztuk, és betettük a hűtőbe egy éjszakára.

A szószt itt nagyon egyszerűen csináltuk: cukorszirupot készítettünk, amibe pár csepp citromlevet, illetve 1 evőkanál levendulavirágot is tettünk, és jól besűrítettük. A végén leszűrtük, és ezzel tálaltuk a desszertet.

 

Tonkababos panna cotta - karamell öntettel

mdsc_2536.jpg

Hozzávalói:

  • 6 dl tejszín
  • 4 lapzselatin
  • 80 g cukor
  • 1 db tonkabab

A zselatinlapokat is beáztattuk hideg vízbe.
A melegedő tejszínbe ezúttal egy tonkababot reszeltünk bele. Ezt nem kell leszűrni, úgyhogy amint felforrt, hozzáadtuk a cukrot és a kinyomkodott zselatinlapokat is.

Formákba kanalaztuk, és betettük a hűtőbe egy éjszakára.

A szószt itt cukor és víz keverékének hevítésével indítottuk, amit addig folytattuk, míg halvány karamelles színe nem lett, és ezt tettük a panna cotta mellé.

 

Kókuszos panna cotta - eperöntettel

mdsc_2518.jpg

Hozzávalói:

  • 3 dl tejszín
  • 3 dl kókusztej
  • 4 lapzselatin
  • 80 g cukor
  • 1 rúd vanília

A tejszín felét itt kiváltottuk sűrű kókusztejjel, és fűszerként még egy vaníliarúd kikapart magjait is hozzátettük - ahogy a klasszikus receptben is szerepel.
A zselatinlapokat ekkor is beáztattuk hideg vízbe, a tejszínes egyveleget felforraltuk, majd levéve a tűzről hozzákevertük a cukrot és a kinyomkodott zselatinlapokat.

Formákba kanalaztuk, és betettük a hűtőbe egy éjszakára.

A szósz alapja ezúttal a nyáron eltett eperlekvár volt, amit kevés vízzel, citromlével és cukorral tettünk hígabbá, majd leturmixoltuk, hogy teljesen sima állagú legyen, és a kész panna cották tetejére kanalaztuk.

 

Chai masalas panna cotta - karamell szósszal

mdsc_2549.jpg

Hozzávalói:

  • 6 dl tejszín
  • 4 lapzselatin
  • 80 g cukor
  • 1 ek chai masala

Itt chai masala fűszerkeveréket adtunk a tejszínhez, és ahogy a levendulás változat esetében is tettük, forrás után hagytuk kb. 30 percig hűlni, hogy az ízek összeérjenek - közben pedig a zselatinlapokat beáztattuk hideg vízbe.

A hűtés után leszűrtük a tejszínt, újramelegítettük, és a cukor és a kinyomkodott zselatinlapok hozzáadása után formákba kanalaztuk, és betettük a hűtőbe egy éjszakára.

A szószt megegyezik a tonkababos változatéval - itt is egy vilgáos karamellel öntöttük nyakon tálalás előtt a panna cottákat.

 

Ez tehát a mi 4 tippünk panna cottára, amik közül bevalljuk, nem igazán tudunk választani - talán csak a chai masalas verziót tudnánk kiemelni, mert az volt a legizgalmasabb ízvilágú számunkra.

Készítsétek el ti is valamelyiket - vagy ugyanilyen módon találjátok meg a számotokra legkedvesebb fűszerezést, és élvezzétek fűszerekkel az egyre melegedő időt. :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://fuszeresz.blog.hu/api/trackback/id/tr128671932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása