Az élet fűszeres oldaláról

Fűszeres italokkal a mínuszok ellen

Avagy melegítő italok a világ körül

2016. január 19. - szaborsika


Az utóbbi hetek mínuszai után lassan mi is kezdjük elhinni, hogy tél van. A legbiztosabb megoldás arra, hogy hazaérés után felolvasszuk átfagyott végtagjainkat az, ha rögtön három frontos támadást indítunk a hideg ellen, és fűszeres, alkoholos, forró italokat készítünk. 

Nem is meglepő, hogy szinte minden országnak, de főként az északi területeken fekvőknek megvan a maga kortyolgatnivalója ilyen esetekre. Mi is a nemzetközi palettáról szoktunk szemezgetni, és most össze is szedtünk nektek néhány izgalmas, fűszeres megoldást, amik jól vizsgáztak nálunk – felmelegítenek, ellazítanak és finomat is egyben.

Reméljük, ti is kipróbáljátok némelyiket, és ne feledjetek tenni melegítő fűszereket az ételeitekbe se. :)

 

Forralt bor - az ókori klasszikus

Hozzávalók

forralt_bor1_1.jpg

Elkészítés

A vizet a fűszerekkel és a cukorral forraljuk fel, majd öntsük a teafűre. Egy perc után szűrjük le és keverjük a vörösborhoz. Melegítsük össze így is – de már ne forraljuk – és ízlés szerint adjunk hozzá még mézet vagy cukrot.

 

Krampampuli - a német diákok égő itala

Hozzávalók

  • 200 g aszalt gyümölcs
  • 100 g dió
  • 500 ml 80%-os rum
  • 250 g süvegcukor
  • 1,5 l forralt bor (a fenti mennyiség, de forralt fehérbor fűszerkeverékkel készítve)
  • 1 l tea
  • 1 db citrom leve
  • 1 db narancs leve

krampampuli1.jpg

Elkészítés

Elkészítjük a forralt bort a fenti módon, majd az összemelegítésnél adjuk hozzá a narancslevet és a teát.

Egy hőálló edényben összekeverjük az aszalt gyümölcsöket a dióval. Egy fém rácsot/szitát/sűrű villát helyezzünk a tál tetejére – fontos, hogy önmagában is stabilan álljon. A süvegcukrot tegyük a rácsra, locsoljuk meg rummal és gyújtsuk meg. A rumot folyamatosan kanalazzuk, míg a cukor, karamelizálódva teljesen rá nem olvad a gyümölcsös-magvas keverékre.

Amint a cukor elfogyott, öntsük a keverékhez az elkészített forralt bort is és magostul-gyümölcsöstül merjük bögrékbe az italt.

 

Hot Toddy - a skót whisky átváltozása

Hozzávalók (1 adag)

  • 40 ml whisky
  • 80 ml forró víz
  • 2 teáskanál citromlé
  • 1,5 teáskanál méz
  • 3 db szegfűszeg
  • 1 citromkarika
  • frissen őrölt szerecsendió a tetejére

hot_toddy1_1.jpg

Elkészítés

A whiskyt keverjük el a citromlével és a mézzel. A szegfűszeget tűzdeljük a citromkarikába, és helyezzük egy kisebb pohárba. Erre töltsük az alkoholos keveréket, majd a forró vizet.

Keverjük el így is, hogy a méz feloldódjon, reszeljünk a tetejére kevés szerecsendiót és már fogyaszthatjuk is.

 

Glögg - a svéd, brandyvel bélelt forralt bor

Hozzávalók

glogg1_1.jpg

Elkészítés:

A fűszereket néhány órára a vörösborba áztatjuk. Ezt követően hozzáadjuk a brandyt és a cukrot, és – mivel alkoholt is szeretnénk benne tartani – éppen csak forráspontig hevítjük, majd le is vesszük a tűzről.

A poharakba néhány szem mazsolát és mandulát teszünk, erre öntjük a leszűrt italt, majd forrón fogyasszuk.

 

Grog - a tengerészek rumos gyógyitala

Hozzávalók

  • 600 ml víz
  • 2 evőkanál fekete tea
  • 150 ml rum
  • 30 g nádcukor
  • 5 db szegfűszeg
  • 1-1 rúd fahéj
  • 1-1 szelet narancs

grog1.jpg

Elkészítés

A vizet a tealevelekkel, a szegfűszeggel és 1 rúd fahéjjal forraljuk fel. Szűrjük le, majd még melegen oldjuk fel benne a cukrot és adjuk hozzá a rumot.

A poharakba helyezzünk 1-1 narancsszeletet, illetve fahéj rudat, majd erre öntsük a forró italt. Néhány percig hagyjuk állni, hogy a narancs és fahéj is átadják ízüket a folyadéknak, majd fogyasszuk még melegen az italt.

 

Eggnog - az amerikai tojáslikőr

Hozzávalók (6 adag)

  • 6 db tojássárgája
  • 100 g cukor
  • 800 ml tej
  • 300 ml tejszín
  • 1 rúd vanília
  • 1 teáskanál frissen őrölt szerecsendió
  • 200 ml whiskey

eggnogg1_1.jpg

Elkészítés

A tojássárgájákat kihabosítjuk a cukorral. A vanília rudat kettévágjuk és kikaparjuk a magjait. A kikapart vanília rudat a magokkal együtt a tejhez és tejszínhez adjuk, reszelünk hozzá egy kevés szerecsendiót, majd forráspontig melegítjük.

A szinte felforrt folyadékból kiszűrjük a vanília burkát, majd folyamatos kevergetés közben a tojássárgájákhoz adjuk, majd az egészet visszatesszük a tűzre, és alacsony lángon, állandó keverés mellett besűrítjük.

Ha ez megvan, levesszük a tűzhelyről és hozzáadjuk a whiskyt. Kisebb poharakban tálaljuk, és az italok tetejét reszelt szerecsendióval koronázzuk meg.

Az ital tálalható melegen, de akár hűtőben is pihentethetjük pár napig, és onnan kivéve is kínálhatjuk.

Változat: Tom és Jerry

Ha épp nincs otthon kéznél whisky, akkor ezt az italt rummal és/vagy brandyvel is elkészíthetjük – ám ebben az esetben szolgáljuk fel melegen az italt, és hívjuk Tom&Jerry koktélnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fuszeresz.blog.hu/api/trackback/id/tr398278668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.