A héten még tart az idei Tihanyi Levendulafesztivál, úgyhogy mi sem írhatunk másról, mint erről a nyugtató hatású (sokaknak mondjuk csak simán molyirtóra emlékeztető illatú) növényről.

A Mediterráneum területén őshonos levendulát már - sok társához hasonlóan - az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel használták. Ők főként fürdővízhez adták, éppen ezért is feltételezhető, hogy a levendula neve a latin lavare („mosni”) szóból ered.

Ma viszont már számos helyen megtalálható, mivel könnyen termeszthető. Nálunk is boldogan megél, úgyhogy nem véletlen, hogy sok kiskertben szembejön velünk egy-egy bokor, de levendulamezőkből is van pár az országunkban. A leghíresebb talán a fent említett tihanyi terület, de Pannonhalmán, illetve a Pilisben is csodálatos levendulaföldekre bukkanhatunk. (Ez utóbbit egyébként Nyírő András gondozza, aki az Internetto, majd az Index.hu megalapításától egészen izgalmas úton jutott el odáig, hogy levendulatermesztésbe kezdjen Kesztölcön – a vele készített interjúnkat itt olvashatjátok.)

Persze ha jobban megfigyeljük, az is feltűnhet, hogy ezek a növények nem egyformák, ennek pedig az az egyszerű oka, hogy a levendulának is több fajtája van, amik kinézetükön túl egyéb tulajdonságaikban, felhasználásukban is különböznek egymástól.

Francia vagy Angol?

Ha a kulináris felhasználást nézzük, két fajta emelkedik ki a többi változat közül: az Angol és a Francia levendula.

Az angol levendula a legillatosabb fajta, aminek 1 méteres, bokros ágain ezüstösen zöld, bársonyos tapintású, hegyes levelek nőnek. Ezekből emelkednek ki karcsú száraik, melyek illatos, 6-10 cm-es, levendulakék virágokban végződnek – kicsit hasonlítanak egy búzakalászra.

A francia levendulának ehhez képest szélesebb, nagyobb, recézett levelei vannak és szára is vastagabb – cserébe viszont kisebb, bár teltebb virágokkal rendelkezik. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a francia levendula virágában sokkal kevesebb, míg a növény többi részében több aroma található, mint az angol társáéban - éppen ezért is használják ez utóbbit a leginkább gasztronómiai célokra, míg a franciát inkább díszként. Továbbá ez az a fajta, aminek virágzása köré most a nagy levendula-láz is szerveződik, mivel az angol változat kevésbé jellemző hazánkra, és egyébként is néhány héttel később borul virágba.

Hogyan kerül levendulamezőről az asztalra ez a fűszer?

A levendula illata, aromája – csakúgy, mint más növényeké – nagyban függ az időjárási tényezőktől. Éppen ezért az sem mindegy, mikor szüreteljük, hiszen ez is befolyásolja, hogy milyen felhasználásra lesz a legalkalmasabb a növény. Legjobb a szezon elején learatni a levendulát, mivel ekkor őrzi meg leginkább friss, virágos jegyeit, de akkor sem történik tragédia, ha kicsit később szedjük csak le őket – ekkor viszont készüljünk kicsit mélyebb, szárazabb ízre.

A legjobb azokat a virágokat leszedni, amiken még található 1-2 zárt bimbó, mert ezeknek a legnagyobb az illóolaj tartalma. Miután leszedtük, kössünk a virágokból kisebb csokrokat, és ezeket pár napig sötét, hűvös szobában szárítsuk meg. Végül morzsoljuk le a virágokat a szárról, és tároljuk jól záródó dobozban a kamrában a fűszerünket.

Mire használjam a molyirtáson túl?

Az a helyzet, hogy kutatások szerint az emberek 10%-a tényleg kellemetlenül szappanos ízűnek érzi a levendulát (ők egy sajátos és ritka receptorral rendelkeznek), de a többiek nyugodtan túlléphetnek azon, hogy ez a növény csak a szekrénybe tett illatpárnákban és nyugtató habfürdőkben szerepel jól, és kipróbálhatják ételekben, italokban is.

Illata édes, virágos, íze pedig hasonlít a rozmaringéhoz, csak sokkal virágosabb, kámforosabb jegyekkel, a végén egy kis kesernyés felhanggal.

A friss virágok önmagukban is felhasználhatók, de ekkor azért legyünk óvatosak, mert könnyen túllőhetünk vele a célon, és kellemetlenül tömény és keserű lesz a végeredmény. Hasznos lehet, ha inkább valamivel keverve használjuk fel az ételeikhez.

Édességekhez a legegyszerűbb, ha egy üvegbe rétegezzük cukorral (vagy más édesítővel, például eritrittel, nyírfacukorral) együtt, mivel az így néhány nap alatt átveszi az aromáját, és finom levendulás ízt kölcsönöz a vele készült süteményeknek – de fekete teához adva is isteni lesz.

Másképpen szirupot is főzhetünk belőle – ahogy például ennél a panna cottánál tettük -, ami utána kiválóan használható desszertjeink – vagy egy koktél - ízesítésére és díszítésére, mivel nem csak kellemesen virágos ízű, de gyönyörűen lila színű is lesz a végeredmény.

Ha pedig már a koktélokat említettük, nem hagyhatjuk ki a levendulalikőr készítésének ötletét sem. Ehhez legjobb, ha ginbe, vagy vodkába áztatunk egy keveset a virágból, és nagyjából 1 hét érlelés, majd leszűrés után már fogyaszthatjuk is a kellemesen virágos – és nem csak az alkoholtartalom miatt nyugtató hatású – italunkat.

Vannak viszont sós felhasználásának is tradicionális módjai, hiszen például a klasszikus francia herbes de Provence, illetve a marokkói ras el hanout fűszerkeveréknek is egyik fő alkotóeleme. Az előbbi kiválóan megy salátákhoz, illetve paradicsomos ételekhez, míg az utóbbi szuper társa egy-egy sült húsnak, ragunak.

Mire jó nekem, ha levendulát használok?

Azon túl, hogy finom és különleges ételeket alkothatunk vele, arról is ismert, hogy nyugtatóan hat az emberre. Nem véletlen, hogy az illatszeripar is előszeretettel használja, és rengeteg illóolaj keverékben, habfürdőben helyet kap.

De persze ha kipróbáltátok, és továbbra sem tudjátok elképzelni, hogy szívesen fogyasztanátok levendulás ételeket, akkor maradhattok a jól ismert felhasználásánál, és molyriasztóként bedobhattok a szekrényeitekbe egy-egy csomaggal belőle. ;)