Az élet fűszeres oldaláról

Fűszerész

Vöröslencse krémleves kurkumával

2016. július 24. - szaborsika

Ha már írtunk a kurkuma áldásos hatásairól, akkor mutatunk is rögtön egy receptet, ahol felhasználhatjátok és kiélvezhetitek ezeket az előnyöket.

17_kurkuma_kurkumas_voroslencsekremleves3.jpg

Vöröslencse krémleves kurkumával

Hozzávalók

  • 300 g vöröslencse
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • ½ evőkanál kurkuma
  • ½ teáskanál őrölt feketebors
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • 1 nagy citrom leve
  • 1 csokor friss koriander (vagy 1 teáskanál szárított - elhagyható, de nagyon jót tesz az ételnek)
  • 1 teáskanál só
  • 1 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

A vöröslencsét felöntjük 1,1 liter vízzel, hozzáadjuk a kurkumát és a sót, és felforraljuk. Ha felforrt, alacsonyabbra vesszük alatta a lángot és addig főzzük, míg a lencse teljesen megpuhul.

Az olívaolajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd ha megpuhult, hozzáadjuk a mustárt is. A koriandert, ha friss, finomra vágjuk, és ezt is a hagymához adjuk, majd további 1 percig a tűzün tartjuk. Ezután levesszük a főzőlapról, és a vöröslencséhez öntjük.

A levest simára turmixoljuk, belefacsarjuk a citromot, megkóstoljuk, és ízlés szerint még sózzuk-borsozzuk, illetve megfelelő mennyiségű vízzel beállítjuk a kívánt végső sűrűséget.

Ennyi, és már fogyasztható is - egy kevés plsz korianderrel megszórva - a napszínű, bőrvédő leves. ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://fuszeresz.blog.hu/api/trackback/id/tr848906676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2016.07.25. 15:24:02

Egy atlagos dahl receptje. De azert koszi.

szaborsika 2016.07.26. 07:59:58

@Attilajukkaja: Valóban közel áll hozzá, csak egy dahl esetében általában nem pürésítjük és higítjuk leves állagúra az ételt. :)
De szuper, hogy ráéreztél, mert ez azt mutatja, hogy te már otthonosan mozogsz az ilyen típusú konyhákban, és valószínűleg a fűszerek világában is - ami számunkra a legnagyobb öröm.

Attilajukkaja 2016.07.26. 15:50:42

@szaborsika:
Koszi. :o)
Es valoban nem puresitjuk a dahlt. A voroslencse, ha nem vigyazok, magatol szetfo". Ja, es a mustar jo otlet. Azt nem szoktam tenni bele. :o)
süti beállítások módosítása